Újdonság: egy más arcát mutatta meg most a beton
Dunántúli Napló, 2016.10.19.
2016.
október
19.
A DesignPécs rendezvénysorozat része volt a Beton Arcai 3.0 képzőművészeti kiállítás a pécsi Nickudvarban.
A nagyközönség egy hónapon keresztül látogathatta az immár hagyományosnak számító ingyenes tárlatot a pécsi belváros egyik gyönyörűen felújított terében. Az idei Beton Arcai kiállításon a Szigetmonostori Beton Szimpóziumon készült alkotásokat tekinthették meg az érdeklődők. Képzőművészek közreműködésével rendezték meg a beton művésztelepet a nyáron azzal a céllal, hogy a résztvevők új kontextusba helyezzenek egy-egy témát, ezzel is megmutatva a művészet sokszínűségét.
A beton mind textúrájában, mind az alkotás folyamatát tekintve kiváló alapanyagnak bizonyult ennek megvalósítására. Batykó Róbert, Nagy Zsófia Magdolna, Oláh Orsolya, Tollas Erik festőművészeket, Csurgai Ferenc, Hack Ferenc, Szalay Péter, Varga Tibor, Veres Balázs szobrászművészeket, valamint Várbíró Kinga keramikust abban kívánták támogatni a kezdeményezéssel, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyeket nemcsak Szigetmonostoron állíthatnak köztérre, hanem kiállítást is rendezhetnek belőlük az ország több pontján.
Első alkalommal a pécsi Nick Galériában, a Beton Arcai 3.0 kiállításon volt alkalma megtekinteni az elkészült műveket a nagyérdeműnek. Az alkotók munkáját a LafargeHolcim Királyegyházi Cementgyára cement és mészkőliszt biztosításával segítette.
