Immár 91 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. Az alapítók tizenkilencedik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis-, közép-, és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális cégeknek.

Újabb tíz cég részesült az üzleti élet egyik legrangosabb elismerésében. Az immáron 19. alkalommal odaítélt Üzleti Etikai Díj 2000 óta kiemelkedő szerepet tölt be a magyar gazdasági életben tisztességesen, felelősen működő cégek elismerésében. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnöke, világhírű filozófus, író, számos akadémia tagja, és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozták létre, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt fejlesztéseikkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítékul szolgálnak, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a bolygó, az emberiség, a fenntartható fejlődés érdekeivel.

Az alapítók vallják: az alapítás óta eltelt csaknem két évtizedben a díj presztízse folyamatosan nőtt, ami azt is jelzi, hogy a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében. 

Az idei megmérettetésen 54 jelölt szervezetből 35 vállalat adta be a pályázatát. Az előző évek díjazottjaiból álló zsűritagok 10 pályázatot értékeltek kiemelkedőnek, a zsűrizésnél összesen 35 vállalatvezető adta le részletes pontszámait a pályázatokra, vagy jelezte egyetértését a zsűri többségével. 2018-ban a zsűri 4 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 2 multinacionális vállalatnak ítélte oda az elismerést, melyet ünnepélyes díjátadó gála keretében vehetnek át.

Az Üzleti Etikai Díj nyertesei 2018-ban

Kisvállalat kategória

Cu-Technik Kft.

Human Dialog Kft.

Kreatív Vonalak Kft.

Mystic Nails Hungary Bt.

Középvállalat kategória

HAJDU Autotechnika Ipari Zrt.

Peki Restaurant Kft.

Nagyvállalat kategória

Axiál Kft.

Simon Műanyag Feldolgozó

Multinacionális vállalat kategória

LAFARGE Cement Magyarország Kft.

K&H Biztosító Zrt.

Eredeti forrás: https://piacesprofit.hu/klimablog/felelos_vallalatok/ujabb-tiz-ceg-az-uzleti-etikai-dijazottak-kozott/