Rugalmasság és innováció a 10 éves Lafarge-nál
betonujsag.hu - 2021.02.18.
A pandémia nemcsak hazánkban, de világszerte is új kihívások elé állította a nemzetgazdaságokat, a vállalatokat. Az innováció és a változásokra történő rugalmas reagálás képessége felértékelődött, és minden eddiginél nagyobb szerepet kapott. Míg a magyar gazdaság teljesítménye a becslések szerint több mint 5%-kal csökkent a tavalyi évben, az építőipari termelés egy év alatt 5 százalékkal nőtt a KSH adatai szerint.
A LAFARGE a nem várt gazdasági nehézségek ellenére is eredményesen tudta zárni a 2020-as évét. A cég stabil működését igazolja az is, hogy a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara éves megyei rangsorában a TOP100-as összesített listáján a 8. helyen, míg a TOP 150 – Ipar, kereskedelem, szolgáltatás kategóriában a 6. helyen szerepel a 2019-es eredményei alapján. „Büszkék vagyunk munkavállalóink 2020-as teljesítményére, a vállalat iránti elköteleződésükre. Szakmai tudásuk és elhivatottságuk nélkül nem tudtuk volna a nehéz gazdasági helyzetben megőrizni a munkahelyeket, valamint a 2019-es évhez hasonló eredményt elérni” - jegyzi meg Hoffmann Tamás, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
Rugalmasság A LAFARGE-nál – követve a világsajtó eseményeit és a nemzetközi cégcsoport ajánlásait – elsőként vezettek be olyan intézkedéseket, amelyek mind a munkavállalók, mind a helyi lakosság egészségvédelmét szolgálták.
A helyi közösségek támogatása ebben az időszakban is kiemelt fontosságú volt a LAFARGE számára. „A Közösségi Érték Program pályázati összegén felül közel egymillió forint értékben járultunk hozzá a környezetünkben élők, valamint az egészségügyi intézményekben dolgozók védekezéséhez. Továbbá az oktatási intézmények digitális átállását is segítettük” – fejti ki közösségi szerepvállalásukat Zadravecz Zsófia értékesítési és marketingigazgató.
Innováció A LAFARGE nagy várakozásokkal tekint a 2021-es és az azt követő évekre. Terveik között az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem. „A Királyegyházi Cementgyár kibocsátási értékei jelenleg is megfelelnek a szigorú határértékeknek, azonban célunk 2050-re a nettó szénsemlegesség elérése. Mindehhez további technológiai beruházásokat, valamint a termékportfólió átalakítását is tervezzük a következő időszakban” – hangsúlyozza Hoffmann Tamás ügyvezető igazgató.
A Királyegyházi Cementgyár fajlagos CO2-emissziós értékeinek csökkentése érdekében csak a 2021-es évben közel 1,5 milliárd Ft összértékben valósul meg fejlesztés.
A beruházások eredményeként a LAFARGE a körkörös gazdaságban is aktívabb szerepet tud vállalni. Azaz a más ipar számára hulladéknak minősített „melléktermékek” nagyobb arányú újrahasznosításával az ország hulladékkezelési problémájának kezelésében is hatékonyabban tud részt venni.
A LAFARGE környezetvédelmi elköteleződésének másik pilléreként olyan cementtermékek előállításán dolgozik, amelyek nemcsak a gyártásuk során, de összetételükben is „zöldnek” minősülnek. Ezt az irányt erősíti az építőipar beruházói oldalán egyre nagyobb mértékben megjelenő zöldépítkezés iránti elvárás is. „Büszkék vagyunk arra, hogy a tavalyi évben például a MOL-Csoport Kopaszi-gáton épülő új székháza, a MOL Campus környezettudatos célkitűzéseinek megvalósításához a kivitelezők az általunk gyártott cementet mint az egyik fő építőanyagot választották” - jegyzi meg Zadravecz Zsófia. „A LAFARGE Cement Magyarország Kft. számára még különlegesebb az idei év, hiszen 2021-ben ünnepeljük a fennállásunk 10. évfordulóját. Ez egy jó apropó arra is, hogy újabb lépést tegyünk a már megkezdett úton és termékeinkkel felelősségteljesen, környezettudatosan, még jobb és még élhetőbb városokat építsünk a jövő nemzedékének. Hiszen a holnap nincs megírva, a jövő velünk épül” - zárja gondolatait Hoffmann Tamás.