Több előrejelzés alapján, 2030 körül komoly lakhatósági problémák lesznek a világon. Nem épül elég otthon, a lakosság folyamatosan növekszik, nehéz az engedélyeket kijárni, és a környezeti szabványoknak való megfeleléssel szintén akadnak problémák.

A gyors városiasodással kb. hárommilliárd személynek lesz szüksége megfizethető árú otthonra.

Egyre több ország felmérte a helyzetet, és keresi a nemcsak rövidtávú megoldást. Ez alól Afrika államai sem kivételek, sőt…

A beszűkülő lehetőségeket ellensúlyozandó, a fenntartható lakhatósági megoldásokban világ-éllovas Holcim, az Egyesült Királyság kormányával kapcsolatban álló UDG Csoport által alapított 14Trees eldöntötte, hogy Kenyában – ahol már most kétmillióval kevesebb a lakás, mint kellene – elindítja a kontinens legnagyobb léptékű, de megfizethető házakat kínáló projektjét.

A Mvule Gardens környék mind az ötvenkét majdani épülete additív gyártással készül.

A 14Trees már korábban is printelt Afrikában. Néhány hónapja Malawin nyomtattak egy iskolát, hogy tegyenek valamit a kontinens siralmas oktatásának javításáért. A Mvule Gardens a megfizethető lakhatást zászlajára tűző Big4 program része.

„Izgatottak vagyunk, és örülünk, hogy részt veszünk a világ egyik legnagyobb megfizethető nyomtatott otthonteremtő projektjében” – nyilatkozta Jan Jenisch, a Holcim vezérigazgatója.

A 14Trees a dán COBOD 3DP és építészeti vállalat BOD2 nyomtatóját használja majd. A gép népszerű a területen, Németországban, Dubaiban és az Egyesült Államokban is eredményesen dolgoztak már vele. Akár tíz méter hosszú és tíz méter széles épületelemek is készíthetők rajta.

A BOD2 előnye még, hogy csökkenti a környezeti károkat. Ez más technikákkal összehasonlítva, kb. ötven százalékot jelent.

A projekthez a Holcim által fejlesztett, nagyon masszív TectorPrint nyomtatóanyagot használják.