Ötéves a Királyegyházi Cementgyár
Dél-Dunántúli Gazdaság, 2016.10.07.
2016.
október
07.
Zadravecz Zsófia LAFARGE Cement Magyarország Kft.
Öt éve gördült ki az első cementszállítmány a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Királyegyházi Cementgyárából. Az öt éve 72 milliárd forintos beruházással létrejött üzem mára a hazai építőanyag piac meghatározó szereplőjévé és Baranya megye egyik legnagyobb vállalkozásává vált. A cég életében újabb mérföldkő lesz az az 1,2 milliárd forint értékű beruházás, amellyel optimalizálják termelésüket és tovább fokozzák a környezetkímélő megoldások alkalmazását.
— A minap ünnepeltük a királyegyházi cementgyár létrejöttének ötéves évfordulóját, és ebből az alkalomból egy kis számvetést is végeztünk az eddig elért sikerekről – mondja Zadravecz Zsófia marketing kommunikációs vezető.
— Az elmúlt években több, a versenyképesség növelését, illetve a környezet védelmét szolgáló beruházást is végrehajtottunk a gyár területén. 2014-ben adtunk át egy közel 700 millió forintból megépült másodlagos tüzelőanyag tárolót és feladószerkezetet, amely a már alacsony kibocsátási értékeknél is kedvezőbbeket hozott. Tavaly pedig bevezettük az ISO 9001 és 14001 minőségirányítási rendszereket. Érdemes megemlíteni, hogy a Királyegyházán előállított cement gyártásánál elsődleges szempont, hogy minimalizáljuk környezeti hatásunkat. E szemlélet gyakorlati megvalósításával pedig a világ élmezőnyében foglal helyet korszerű üzemünk.
– A cementgyár folyamatos fejlesztése miként hat a termelésre és az alkalmazottak létszámára?
— A gyár kapacitása jelenleg évente 750 ezer tonna klinker, vagyis 1 millió tonna cement.
A LAFARGE Cement Magyarország Kft. – amely egyébként az építőanyag iparban vezető szerepet betöltő, 90 országban 100 000 dolgozóval működő LafargeHolcim Csoport tagja – 2011 óta változatlanul 130 munkavállalót foglalkoztat, a jelenlegi munkatársak több mint fele már a kezdetektől a cég alkalmazásában áll.
Egyébként különös gondot fordítunk a képzésre, valamint a munkahelyi biztonságra. Például ez utóbbi tekintetében nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően teljesítünk. Ennek eredménye az, hogy több mint 1600 nap volt a leghosszabb időintervallum működésünk során munkakieséssel járó baleset nélkül.
A LAFARGE Cement Magyarország Kft. – amely egyébként az építőanyag iparban vezető szerepet betöltő, 90 országban 100 000 dolgozóval működő LafargeHolcim Csoport tagja – 2011 óta változatlanul 130 munkavállalót foglalkoztat, a jelenlegi munkatársak több mint fele már a kezdetektől a cég alkalmazásában áll.
Egyébként különös gondot fordítunk a képzésre, valamint a munkahelyi biztonságra. Például ez utóbbi tekintetében nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően teljesítünk. Ennek eredménye az, hogy több mint 1600 nap volt a leghosszabb időintervallum működésünk során munkakieséssel járó baleset nélkül.
— Miként illeszkedett be abba a környezetbe a gyár, ahol található? Többször hallani arról, hogy programokat szerveznek a környékbeli települések lakóinak részvételével.
— Kiváló kapcsolatot ápolunk a helyi közösségekkel, az onnan jövő kezdeményezéseket kiemelten támogatjuk. Cégünknél zajlik egy ún. önkéntes program, amelynek keretében munkatársaink személyesen is részt vesznek a segítő akciókban és rendezvényeken. A közelmúltban már másodszor rendeztük meg az Együtt Gyermekeinkért jótékonysági futóversenyt Szentlőrinc és Királyegyháza önkormányzataival közösen. A kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet az egészséges életmód, valamint a mozgás fontosságára, emellett a befolyt nevezési díjakból a környező iskolák sportszervásárlását tudjuk támogatni. Nagyon népszerűek nyílt napjaink is, amelyeket a nagyközönség számára szervezünk a cementgyártás folyamatának megismertetésére.
— A gyár társadalmi kapcsolatai között szerepel többek között a Pécsi Tudományegyetemmel ápolt kiváló együttműködés is.
— Így igaz, ennek keretében idén tavasszal hirdettük meg első alkalommal a PTE Művészeti Karának Kerámia Tanszékével közös ötletpályázatunkat beton design témakörben. A pályázatra a hallgatók betonból készült ajándéktárgyakkal, design termékekkel nevezhettek. Az együttműködés alapját a királyegyházi cementgyár betonnépszerűsítő törekvése és szakmai tapasztalata, valamint a művészeti kar szilikátokkal foglalkozó kurzusainak azon igénye adta, hogy támogatást nyerjen a betonnal való kísérletezés. Öröm volt látni, hogy megmozgatta a fiatalok fantáziáját ez a feladat, a pályamunkák azt igazolták, a beton designban látnak fantáziát a fiatal képzőművészek.
— A Királyegyházi Cementgyár a tavaly létrejött LafargeHolcim Csoport tagja. Miként illeszkedik ebbe a hatalmas családba és hogyan fogalmazhatók meg a jövőbeni tervei?
— A LafargeHolcim Csoport „The 2030 Plan” (A 2030-as Terv) elnevezéssel a közelmúltban tette közzé Fenntarthatósági Stratégiáját. Egy olyan víziót fogalmazott meg, amely szerint a jövő építőipara innovatív szemléletmóddal rendelkezik, a környezetre nézve semleges, és használt alapanyagaival a körkörös gazdaság megvalósítását éri el. Tisztelettel fordul a természet és a vízbázisok felé, továbbá elfogadó hozzáállással mindannyiunk életminőségének javulását szolgálja. A csoport törekvéseihez csatlakozva a királyegyházi cementgyár is beillesztette stratégiai célkitűzéseibe a 4 fő pillért és megfogalmazta fenntarthatósági céljait a 2016-os évre. A klímavédelemhez kapcsolódó célkitűzésünk a gyártott cement tonnánkénti szén-dioxid kibocsátásának 25%-kal történő csökkentése az 1990-es évek szintjéhez képest. A víz és a környezet megóvásáért biodiverzitási cselekvési tervet alakítunk ki a bükkösdi bányánkra vonatkozóan. A körkörös gazdaság építése szempontjából fontos cél, hogy 2015-höz képest 3%-kal növeljük az alternatív tüzelőanyagok használatát. Az emberek és a helyi közösségek érdekében teljes balesetmentesség melletti működést céloztunk meg, valamint önkéntességi programunk keretében évi 600 munkaórával kívánjuk támogatni a helyi közösségi kezdeményezések megvalósítását.
