Korszerű technikákkal alakították ki a múlt emlékeit őrző épületet.

LÁBATLAN A városközpontban, a Gerenday Közösségi Ház szomszédságában várja az érdeklődőket a hét minden napján díjmentesen látogatható – cementgyári és helytörténeti gyűjteménnyel – a Cementgyári Emlékház és Tudásközpont. Az épület építését, egy nemzetközi vállalategyesítést követően, a LafargeHolcim társaság fejezte be kilencvenkét millió forintos költséggel.
Az épület műszaki átadása 2015 decemberében megtörtént, de a belsőépítészet munkáinak elhúzódása miatt az épület teljes egészében nem volt látogatható.
A gyár utolsó működtetője, a Holcim Zrt. már évekkel korábban elkezdte az ipartörténeti tárlat anyagának összegyűjtését. A múltidéző, gondosan kialakított kiállításhoz egykori dolgozók, civil szervezetek is hozzájárultak például térképekkel, fotókkal, makettekkel, könyvekkel, szerszámokkal. Az ország távoli részeiből is érkeztek filmek, tárgyi felajánlások. A kétszázötven négyzetméter hasznos alapterületű létesítményben a cementgyártást bemutató kiállítás mellett külön teremben látható egy helyi néprajzi gyűjtemény, illetve kialakítottak egy kávézót, amely közösségi térként is működtethető, alkalmas egyesületi gyűlések, előadások megtartására.
Az épület az elérhető legjobb technológiák alkalmazásával készült el, alacsony az energiafelhasználása. A fűtést és a hűtést hőszivattyúk végzik, villanyáramot termelnek a napelemek.
A Holcim Hungária 2013 októberében kezdte el a húsz hektáron elterülő lábatlani cementgyár bontását.

Magángyűjtemények, adományok

A település első néprajzi gyűjteményét több évtizedes, lelkes munkával az Ungváron 1918-ban született, 1947 óta Lábatlanon élt Szántó István pedagógus alapozta meg. Gyűjtötte, vásárolta a néprajzi eszközöket, a népi kerámiákat.
A helytörténeti gyűjtemény kiállítási anyagát Szántó István magángyűjteményéből és a helyi néprajzinyugdíjas klub tagjainak adományaiból állították össze. Az eredeti válogatást 1992-től egy Zalka Máté lakótelepi épületben lehetett megtekinteni. A házat 2005-ben átalakították, a kiállítóhelyiség megszűnt, a gyűjtemény raktárba került. A cementgyári emlékház megépülésével újra lehetőség nyílt az emlékidéző kiállítási tárgyak legfontosabb részének bemutatására.

Időkapszulában lapunk, a 24 Óra is

A Lábatlani Cementgyári Emlékház és Tudásközpont alapkövének ünnepélyes lerakásakor az utókor számára készített időkapszulában elhelyezték napilapunk, a 24 Óra aznapi számát is. Jutott hely a lábatlanon gyártott utolsó klinkerből, az emlékház alaprajzának, teljes tervdokumentációjának, A Lábatlani cement titka című könyvnek, a gyárzárón készült filmnek, a várost bemutató filmnek, diaporámának is. Beszédében Richard Skene, a Holcim Észak-Duna Régió vezérigazgatója többek közt így fogalmazott: – Habár nem ezt az alapkövet szerettem volna lerakni, hanem az új cementgyárét 2008-ban, az emlékház legyen az összekötő kapocs a többgenerációs hagyomány és a következő generáció jövője között.

Kapcsolódó dokumentumok