Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai, valamint a LAFARGE Cement Magyarország Kft. közösen szervezték meg a második Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági futóversenyt 2016. szeptember 16-án. A kezdeményezés tavaly indult útjára, amelynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a környező lakosság figyelmét az egészséges életmód, valamint a mozgás fontosságára.
Közel 340 részvevővel startolt el két távon a II. Együtt Gyermekeinkért Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági futóverseny szeptember 16-án a Királyegyházi Cementgyár parkolójából. A futóversenyen 3 és 11 kilométeres távokon mérhették össze gyorsaságukat a nevezők, a két mezőnyben kicsik és nagyok egyaránt indultak.
– A futóverseny remek közösségi program és egyben lehetőség arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen tapasztalják meg a mozgás élményét. Az eseménynek hála pedig további lehetőség, hogy a befolyt nevezési díjakból a környező iskolák sportszervásárlását támogassuk – mondta el Grim Ferenc, Királyegyháza polgármestere.
– Nagy örömmel tölt el, hogy a tavalyi siker után, reményekkel telve idén is sikerült megszerveznünk ezt a jótékonysági versenyt, és hogy ezúttal is szép számmal érkeztek futóink. Bízom benne, hogy a jövőre nézve még többen jönnek majd el mozogni, ezáltal pedig a jótékonysági tevékenység is nagyobb méreteket ölthet” – tette hozzá Koltai Péter, Szentlőrinc polgármestere.
– Kiemelten fontosnak tartjuk a helyi közösségek támogatását, ezért nagyon örültünk a kezdeményezésnek. Az önkormányzatokkal közösen úgy gondoljuk, hogy ez nagyon jó lehetőség, hiszen egyszerre hívhatjuk fel a figyelmet a mozgás fontosságára és támogathatjuk azt, hogy a gyerekek már az általános iskolában megszeressék annak valamilyen formáját. A futóverseny lebonyolítását a helyi polgárőrségek, önkéntes tűzoltók mellett a Királyegyházi Cementgyár önkéntes munkatársai is segítették – mondta el Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. marketingkommunikációs vezetője.
A sporteseménnyel párhuzamosan 15.30 órai kezdettel indult a Királyegyházi Cementgyár őszi Nyílt Napja is, amely sok érdekességgel várta a látogatókat, akik megismerkedhettek többek között a cementgyártás folyamatával is. A gyermekeknek szóló foglalkozások mellett a legnépszerűbb ezúttal is a félóránként induló kisvonat volt, amellyel a gyerekek a teljes üzem területét körbeutazhatták.
 
 
Kapcsolódó dokumentumok
Másodszor rendezték meg az Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóversenyt