A Europe Direct Baranya és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Királyegyházi Cementgyára "Youth4GreenerEU" címmel környezetvédelmi versenyt szervez Baranya megyei és pécsi általános iskolák felső tagozatos diákjainak.

A VERSENY CÉLJA: környezeti szemléletformálás, a fiatalok szerepvállalásának és aktív cselekvésének előmozdítása. A tanulók motiválása, hogy elhivatott, nyitott és felelős állampolgárként éljék mindennapjaikat, akik fontosnak tartják a környezet értékeinek megóvását, a bolygó állapotának megőrzését, javítását. Az ismeretek átadása és elsajátítása mellett a természeti és társadalmi környezettel való életszerű, közvetlen élményalapú kapcsolat kialakítása a fiatalokban; a fenntartható társadalomhoz szükséges életvitel ismereteinek elsajátítása.

A VERSENY MENETE

A verseny I. fordulójában a 4 fős csapatoknak környezetvédelmi témában kell egy online feladatlapot kitölteni. A 10 legtöbb pontszámot elért csapat jut a második fordulóba, ami egyben a verseny döntője is lesz.

Az online feladatlap kitöltésére a csapatoknak november 7-ig van lehetőségük. Az első forduló eredményhirdetése november 11-én lesz.

A második fordulónak és egyben a döntőnek a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Királyegyházi Cementgyára ad otthont. A döntőbe jutott csapatok egy gyárlátogatás keretében ismerhetik meg a LAFARGE fenntarthatósági célkitűzéseit és eddig elért eredményeiket. A látogatáson elhangzott információk képezik alapját a döntő tudás próbájának.

Fődíj: a döntőben a legtöbb pontot szerzett csapat egy egynapos tanulmányi kiránduláson vehet részt a LAFARGE Mannersdorfi Cementgyárában (Ausztria) 2023 tavaszán.

Az első három helyezett csapat iskolájában emlékfát ültet a LAFARGE, a vállalat ezzel is felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

A verseny oldala: http://www.lafarge.hu

A versenyfeladatról és a versenyfelhívásról a Europe Direct Baranya tájékoztató központ nyújt további információt a +36 72 520 552 telefonszámon vagy a baranya@europedirect.hu címen.