2017. április 29-én, a királyegyházai futballpályán egész napos program várta az érdeklődőket a hagyományosan megrendezett Király Kupa alkalmából, amit a Királyegyházai Sportegyesület szervezett, Fata Gábor irányításával.

Az idő sajnos nem volt túl kedvező, de az eső szerencsére nem esett. A gyerekek szórakoztatására volt ugrálóvár és trambulin. Zsákban ugrálással, labdavezetéssel és horgászattal pedig édességeket lehetett gyűjteni. Nagyon ügyesek és aktívak voltak a kicsik, a sok játéktól ők biztosan nem fáztak, szerencsére nem szegte kedvüket a borongós idő.

Közben a csapatok folyamatosan mérkőztek egymással. A kilenc csapat név szerint: St. Lorenzo,  Feketék, Sumony, Villámok, LAFARGE, Szentdénes FC, Fantázia Presszó, Gyöngyfa és Terex. A versengés célja a kupák elnyerése volt, járt az első, második és harmadik helyezettnek is. Oklevelet kapott a legjobb kapus, Schuller Gábor és a gólkirály, Vincze Dominik is.

Reggel kilenc órától gyülekeztek a csapatok, a sorsolás után azonnal elkezdődtek a mérkőzések. A focistáknak és a programokon megjelenteknek reggelivel kedveskedtünk, volt kalács és zsíros kenyér hagymával. Egész nap lehetett fogyasztani üdítőt, kávét, és teát. Az ebédről a Nyugdíjas Klub gondoskodott. Reggeltől azon ügyködtek, hogy mindenkit minél finomabb étellel lássanak vendégül délben. Pincepörkölt készült és valóban jól sikerült, estére nem maradt semmi belőle. Ezúton is köszönjük munkájukat!

 

Az első három helyezett a kupa mellé még egy tálca sört is kapott, és minden megjelent emléklappal távozhatott. Az első helyezett a Fantázia Presszó csapata lett, a második Gyöngyfa csapata, a harmadik pedig Szentdénesé.

 

Jövőre is megrendezésre kerül a Király Kupa, sok szeretettel várjuk a lelkes csapatok jelentkezését, a gyerekeket pedig egy kis játékra!

Eredeti forrás: https://www.kiralyegyhaza.hu/index.php?Itemid=29&id=1239&option=com_content&task=view