Kétmilliárdos környezetvédelmi beruházás Királyegyházán
pecsi-hirhatar.hu - 2019. 07. 28.
Közel kétmilliárd forint értékű technológiai beruházás vette kezdetét a Királyegyházi Cementgyárban.
A baranyai településen nyolcadik éve működő építőanyag-gyártó üzem az újonnan útjára indított beruházásával tovább növeli az eddig felhasznált másodlagos tüzelőanyagok mennyiségét, valamint általa még nagyobb mértékben kapcsolódik a helyi hulladékgazdálkodásba és ezzel tovább csökkentik a fajlagos szén-dioxid kibocsátást.
Mint Hoffmann Tamás, a Lafarge Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a közel 2 milliárd forintos saját erőből megvalósuló fejlesztés eredményeként olyan technológiát építenek be, ami további lehetőségeket kínál a helyi, hatékony hulladékgazdálkodás területén. Kitért arra is, a beruházás a cementgyár életében is komoly mérföldkő, hiszen ez által tovább csökken a fajlagos szén- dioxid kibocsátás és egyben évtizedekre szavatolja a Királyegyházi Cementgyár versenyképes működését is.
A mostani környezetvédelmi beruházás kapcsolódik a 2014-ben bevezetett alternatív tüzelőanyagok hasznosítását megcélzó projekthez, annak újabb elemmel történő kibővítése. Az akkoriban megvalósult fejlesztés lehetővé tette, hogy a máshol már nem hasznosítható tisztított, aprított háztartási hulladék és gumitextil az úgynevezett együtt égetés során értékes tüzelő- és másodlagos nyersanyagforrása - vas-oxid, kén - legyen a cementgyártásnak. Ezzel nemcsak a fosszilis energiahordozók mennyisége csökkenthető, de az egyébként szemétégetésre, illetve lerakásra, depóniára ítélt hulladék űjrahasznosítására is lehetőséget teremt. A cementgyártás zárt technológiája miatt mindez beépül a cementbe.
Az újítás középpontjában ezúttal az úgynevezett klór-leválasztó technológia áll, ami lehetővé teszi a nagyobb arányban történő alternatív tüzelőanyagok hasznosítását. Az eljárás lényege, hogy a cement gyártásközi termékének, a klinkernek az előállításakor az alternatív tüzelőanyagok égetése során felszabaduló klórt leválasztja a rendszer. Mindez csökkenti a klinker és az abból készült cement klór tartalmát. A zárt rendszerben kivételre kerülő gázelegyet mészkőliszttel keverik össze, ezt követően a rendszerre épített zsákos portalanítóval megtisztított port (bypass-por) leválasztják, és a tisztított gázt a klinkerhűtési technológiába vezetik vissza. A visszamaradó bypass-port silókban tárolják majd, amit speciális építőanyag gyártására, valamint a szabványos határértékig a cementgyártáshoz használnak fel a későbbiekben.
Eredeti forrás: http://www.pecsi-hirhatar.hu/hirek/ketmilliardos-kornyezetvedelmi-beruhazas-kiralyegyhazan