Jelentős beruházások valósulhattak meg
dunantulinaplo.hu - 2020.06.02.
BARANYA Az új beruházások tekintetében jó évet tudhat maga mögött a megye, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a baranyai székhelyű gazdasági szervezetek 2019-ben csaknem 138 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg. Ez mintegy húsz százalékkal több a 2018-as adatokhoz képest, és a növekedés az országos átlagnál is jóval magasabb.
Lapunk is folyamatosan beszámol a megyében megvalósult beruházásokról, így például megírtuk, hogy a Lafarge Cement Magyarország Kft. Királyegyházán tavaly kétmilliárd forintból hajtott végre fejlesztést a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. Szintén az elmúlt évben három ormánsági település összefogásának eredményeképpen mintegy félmilliárd forintból munkahelyteremtő beruházás zárult. Ennek keretében Drávacsehiben vágóhíd és húsfeldolgozó üzem, Szaporcán egy ezer sertés tartására alkalmas telep, keverőegység és kocaszállás létesült. Pécsen pedig többek között 2019-ben átadták a BAT 5,7 milliárd forintos fejlesztés keretében megépült új gyárát.
A KSH adatai szerint a fejlesztési források legnagyobb részét a feldolgozóiparban használták fel, azon belül is az élelmiszeriparban, valamint a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar területén valósultak meg a legnagyobb értékű beruházások. Szintén jelentős pénzekből gazdálkodtak az energiaipar és a közigazgatás terén. A Pécsi Tudományegyetem is fejleszt, így az adatok szerint az oktatás területén is jelentős beruházások valósultak meg.
Anyagi-műszaki összetétel szerint a források csaknem felét épületek és egyéb építményekre fordították. Sokat költöttek gépek, berendezések és járművek beszerzésére is, amelyek nagy része – közel kétharmada – importból származott.
KA: Az egyetem új orvoskari tömbje is gyarapította a baranyai beruházásokat Fotó: Löffler Péter