Inflációval jár a zöldátállás
Figyelő - 2021.09.30.
Miközben Európa egyértelműen elkötelezett a zöldátállásra, amelynek óriási költségei lesznek, nincs átgondolt stratégiája az uniónak – hangsúlyozta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója a Világgazdaság fenntarthatóság témájú üzleti fórumán. Hozzátette: nagy kérdés, hogy ki fizeti meg ennek a terheit. A jegybank volt alelnöke szerint Európa mind a mai napig nem érti, hogy pontosan milyen következményekkel jár a gazdaság „zöldesítése”. Tudniillik a jövőben olyan zavarok kerülhetnek elő, amelyek megrengethetik a gazdaság működését. Például már nem is az a kérdés, hogy mekkora ütemben emelkedik a gáz ára, hanem az, hogy egyáltalán van-e. A főtanácsadó ennek kapcsán megemlítette, hogy az európai gáztározó átlagos feltöltöttsége jelenleg 68 százalék, tavaly ugyanekkor 91 volt. A német gáztározók esetén ez a szám 50, az osztrákoknál 40 alatt található. A magyar 82 százalék, tavaly 92 volt, és megjegyezte, hogy idehaza általában sokkal magasabbak a feltöltöttségi szintek más EU-országokkal összehasonlítva, és ehhez hozzátette, hogy a németek helyében aggódni kezdene az alacsony feltöltöttség miatt.
Az alacsony infláció témakörében rámutatott: volt egy kegyelmi időszak az elmúlt évtizedben, amely véget ért. Aláhúzta: a zöldátállás a magasabb inflációt fenntartja, a megújuló energia egyelőre biztos nem lesz olcsóbb, nem beszélve arról, hogy nagyon jelentős a beruházási költsége. Valószínűleg a mezőgazdaságban lesz a legnehezebb az átállás. Felhívta a figyelmet az ellentmondásokra is, hogy például a napelemek szinte teljes egészében Kínából érkeznek. Megjegyezte azt is, hogy Magyarország szeretné fenntartani a rezsicsökkentést, és a szennyezőkkel fizettetné meg a szennyezés árát.
Koen Maegherman, a K&H Bank stratégiai vezetője előadásában a startupokról beszélt mint a fenntartható megoldások úttörőiről. A szakember rámutatott, hogy méretében kicsi, ám innovációban óriási vállalkozásokról beszélhetünk budapesti viszonylatban. Esetükben az a nagy feladat, hogy a kezdeti fázison átessenek, utána pedig megerősödve találjanak finanszírozót, hitelezőt. A K&H speciális, rájuk szabott programmal segíti a startupokat. Az üzleti reggelin kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelynek fókuszában a biztosítás és a pénzügy a fenntarthatóság tükrében volt a téma.
Suba Levente, a K&H Bank fenntarthatósági vezetője azt emelte ki, hogy immár évtizedekre kell előre tervezniük a bankoknak is. Ugyanakkor hatalmas különbségek figyelhetők meg a magyarországi üzleti élet szereplői között abban, hogy miként építik be vállalatuk működésébe a fenntarthatóság elvét. A legnagyobb cégek már nemcsak elindultak, de komoly lépéseket is tettek a karbonsemleges működés eléréséhez. A K&H nagyvállalati növekedési kutatása azonban arra is rávilágít, hogy eközben ezen társaságok túlnyomó része még nem gondolkodik fenntarthatósági stratégia bevezetésén. Elárulta azt is, hogy az immár klímasemlegesen működő K&H elkötelezett a KBC Csoport minden országra kiterjedő, csoportszintű fenntarthatósági stratégiájának megvalósításában.
Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító vezérigazgatója a beszélgetés során arra mutatott rá, hogy a biztosítóknak van a leghosszabb kapcsolódási pontjuk az ügyfelekkel, egyáltalán nem mindegy, hogy 2080-ra hogyan néz majd ki a Föld.
A biztosítóknak hosszú távú programjaik vannak, amelyek 50-60 évesek is lehetnek. Közben az egészségbiztosítás területén is a fenntarthatóságra kell törekedniük, főleg annak fényében, hogy olyan problémák kerülnek elő, amelyek korábban sosem, például a klímaszorongás.
Egyébként pedig minden egyes iparág változása a biztosítás jövőjét is befolyásolja. A Covid nagyságrendekkel növelte az online kapcsolattartást, ez volt a túlélés záloga – fogalmazott Polányi Zoltán, ugyanakkor ez korlátozottan adott lehetőséget új üzletek kötésére.
Zadravecz Zsófia, a Lafarge Cement Magyarország Kft. fenntarthatóság és marketingkommunikációs igazgatója az üzleti reggelin jelentette be, hogy a svájci hátterű hazai cementgyár hamarosan zöldkötvényt bocsát ki. Az elmúlt két évben 7,5 milliárd forintos beruházással 28 százalékos károsanyag-kibocsátáscsökkenést értek el, amely jelentős eredmény. Tették ezt gyártástechnológiai korszerűsítéssel, új termékkör kialakításával, okos hulladékgazdálkodással, átgondolt logisztikával.