Idén is támogatják a helyi projekteket
Dunántúli Napló - 2021.07.20.
KIRÁLYEGYHÁZA A Lafarge Cement Kft. 2018-ban indította közösségi kezdeményezését, a Lafarge Közösségi Érték Program pályázatot, melynek jóvoltából több helyi civil kezdeményezés megvalósulásához járultak hozzá. Mint azt a Királyegyházi Cementgyár nyilvánosságra hozta, a program keretében az elmúlt három évben 65 projekt megvalósításához járultak hozzá 13 településen. A projektek több mint 20 millió forint támogatásban részesültek.
Lezárult az idén tavasszal immár hatodik alkalommal meghirdetett program is. Újabb 16 közösségi fejlesztő ötletet támogatnak 6 településen, mintegy 4 millió forint összértékben. A projektek között főként a környezetvédelmet, az egészséges életmódot elősegítő, a hagyományt erősítő infrastrukturális, valamint a helyi közösségi életet fejlesztő programok találhatóak meg. Mint megtudtuk, a nagy érdeklődésnek is köszönhetően a Lafarge a következő pályázati ciklusát az ősszel teszi közzé hivatalos Facebook-oldalán és honlapján.