Harmadszor rendezték meg a jótékonysági futást
bama.hu, 2017.09.16.
A kezdeményezés több mint két éve indult útjára, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a környező lakosság figyelmét az egészséges életmód valamint a mozgás fontosságára. Közel 300 résztvevővel startolt el két távon a III. Együtt Gyermekeinkért Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny szeptember 15-én, a Királyegyházi Cementgyár parkolójából. A futóversenyen 3 és 11 kilométeres távokon mérhették össze gyorsaságukat a nevezők, a két mezőnyben kicsik és nagyok egyaránt indultak.
„Nagy örömmel tölt el, hogy immár hagyományosan sikerült megszerveznünk ezt a jótékonysági versenyt, és hogy ezúttal is szép számmal érkeztek futóink. Bízom benne, hogy a jövőre nézve, ez a szám tovább emelkedik majd, ezáltal pedig a jótékonysági tevékenység is egyre nagyobb méreteket ölthet.” – mondta el Dr. Gyetván Ferenc, Szentlőrinc Város alpolgármestere.
„A futóverseny remek közösségi program és egyben lehetőség arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen tapasztalják meg a mozgás élményét. Az esemény népszerűségének hála dinamikusan nő a támogatók száma, így idén a tavalyi felajánlások kétszerese gyűlt össze és ezáltal az iskolákat is nagyobb összegű sportfelszereléssel tudjuk támogatni.” – tette hozzá Grim Ferenc, Királyegyháza Község polgármestere.
„2015 óta a futóverseny hagyományos programmá nőtte ki magát, ez jól mutatja, hogy érdemes a helyi közösségi kezdeményezéseket támogatni. Külön öröm, hogy a programmal összegyűlt sok százezer forint adományt a fiatalok egészséges életmódjának támogatására fordíthatjuk.”– hangsúlyozta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Marketing kommunikációs vezetője.
Eredeti forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/harmadszor-rendeztek-meg-jotekonysagi-futast-1123197/