Jubileumot ünnepelt idén januárban Szentlőrincen az Eszterházy Egészségközpont, amely immár ötéves.
A folyamatosan fejlődő, már számos pályázaton sikeresen induló intézet az indulás óta eltelt időszakban az ellátottak elégedettsége mellett jelentős hírnévre tett szert a szakmai körökben is értékelte öt évüket dr. Verasztó Hermin főorvos.
Az intézet orvosigazgatója felidézte, hogy az évek során sikerült bővíteni, teljessé tenni a szakrendelések körét, s ezek mellett rendszeresen szerveznek különböző szűrővizsgálatokat is. Az intézet korszerű környezettel, betegközpontú hozzáállással várja a betegeket. Vélhetően ennek köszönhető, hogy nemcsak a városból és térségéből, hanem Baranyából, illetve az egész Dél-Dunántúl minden megyéjéből érkeznek az egészségügyi ellátásra, vizsgálatra jelentkező emberek.
A központban menedzserszűréseket is végeznek, jelenleg a Lafarge Holcim Magyarország Kft. cementgyára és a Mecsekerdő Zrt. dolgozói körében, de a kapacitásuk további cégek igényeit is ki tudná szolgálni. Az egészségügyi intézet jelentős szerepet tölt be a város közösségi életében is. Egészségügyi szűrésekkel, előadásokkal, szolgáltatásokkal járulnak hozzá a városi rendezvények sikeréhez.

 

Kapcsolódó dokumentumok