KSH adatok tanúsága szerint az építőipari termelés 2015-ben 3%-kal bővült tavalyelőtthöz képest. Az eredmények hétköznapokban érezhető hatásairól és az idei évre vonatkozó várakozásokról Hoffmann Tamással, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. értékesítési igazgatójával beszélgettünk.
 
Milyen évet zárt a hazai építőipar, hogyan tudott kapcsolódni ehhez a LafargeHolcim Csoport tagjaként a Királyegyházi Cementgyár? 
Azt mondhatjuk, hogy a 2015-ös év legalább olyan jó volt, mint az azt megelőző, bár még mindig nagyon messze vagyunk a válság előtti évek szintjétől. Érdekes módon az év első felét éreztük erősebbnek, ami valószínűleg a kedvező időjárásnak és a kifutó európai uniós projektek lendületének volt köszönhető. Jelentkeztek a pozitív építőipari hatások is, amelyekhez a Királyegyházi Cementgyár az elérhető legjobb technológiával tudja biztosítani az elemi építőanyagot: a kiváló minőségű, világosszürke cementet.
 
A „tanulóévek” után tavaly hogyan teljesített Európa egyik legmodernebb cementgyára?
Ahogy minden eddigi évben, tavaly is tudtuk teljesíteni a kitűzött céljainkat az egészségés munkavédelem, a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősségvállalás és nem utolsó sorban az üzleti célok terén. Komoly infrastrukturális beruházásokhoz tudtunk szállítani, például a szegedi ELI lézerközponthoz, vagy az iparág számára hatalmas sikert jelentő, beton felületű M0-ás körgyűrű bővítéséhez. Sikerrel vezettünk be egy hatékony értékesítés támogatási rendszert, amely szoros és interaktív kapcsolatot tesz lehetővé ügyfeleinkkel, segíti szolgáltatásaink színvonalának növelését. Mindemellett a LAFARGE és a Holcim egyesülésének eredményeként a világ egyik legnagyobb építőipari cégének lettünk a magyarországi képviselői.
 
Az építőipar idei fellendülésére vonatkozó prognózisok beigazolódni látszanak az első hónapok alapján?
Nehéz első negyedévet zártunk, szokatlanul lassan indult be az építőipar. Mindemellett a nagy infrastrukturális beruházások még nem kezdődtek el. Ugyanakkor a tervezőknél már érzékelhető a jövőbeni projektek jelenléte. Áprilisban már kedvezőbb adatokat, növekvő cementigényt láttunk. Bizakodásra ad okot, hogy a lakásfelújítások és a társasház építésekhez szükséges építőanyagok forgalma láthatóan nőni kezdett. Mindez igazolhatja azt a várakozást, amely szerint az idén végre szignifikánsan nőhet a lakásépítések száma. Egy újabb fordulat azonban az építőiparban az, hogy egyre nehezebb mesterembert, kivitelezőt találni. A magas minőségben szolgáltató szakemberek évekre előre le lettek kötve. Reméljük, hogy a megrendeléseket tekintve kitart ez a tendencia, tehát munkában gazdag második félév elé nézünk. Bízunk a további fellendülésben, az általunk is szorgalmazott gazdaságélénkítő kormányzati projektek (például a CSOK) pozitív hatásaiban, melyek több ingatlan építését teszik lehetővé, alkalmazva azt a tudásbázist, amivel rendelkezünk. Összességében készen állunk a jövő kihívásaira, mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. Bízunk partnereinkben, akikkel együtt a hatodik építőipari szezont kezdjük meg idén, hiszen 2016-ban ünnepeljük fennállásunk ötödik évfordulóját.
 
A várható fellendülés kapcsán csak a volumen növelésében, vagy a termékszerkezet rugalmassá tételében is gondolkodik a gyár?
Az egyedi ügyféligényeket is figyelembe véve a szolgáltatásaink köre és minősége fontos elemei a piaci jelenlétünknek. Idén új vállalatirányítási rendszert vezetünk be, amely már rövidtávon is előnyöket hozhat a napi pénzügyi, logisztikai folyamatok terén. A termékportfóliót és az egyedi megoldásainkat évről évre a piaci igényekhez igazítjuk. Ennek egyik ékes bizonyítéka a tavaly népszerűvé váló szulfátálló cementünk, amely több speciális igénybevételre tervezett referenciaprojektben is sikerrel helyt állt. Tapasztalataink szerint a felhasználók a zsákos cementek felhasználása során is egyre igényesebbek. Ennek megfelelően idén új termékkel nyitunk a prémium zsákos kiszerelésű szegmensben. A Szürke Rapid elnevezésű termékünk ömlesztett formában már a gyár indulásakor bizonyított gyors szilárdulási ütemével és a visszajelzések alapján alacsonyabb vízfelhasználási lehetőségével.
 
LAFARGEHOLCIM Csoport
A LafargeHolcim Csoport kiegyensúlyozottan van jelen 90 országban, és kiemelkedő a cement, az adalékanyagok és a beton gyártásában, így világvezető az építőanyag iparban. A Csoport világszerte 100.000 munkavállalót foglalkoztat, együttes nettó forgalma pedig 29,5 milliárd CHF volt 2015-ben. A LafargeHolcim az iparágban példaértékű a kutatás és fejlesztés területén, mely tevékenységének célja, hogy az otthoni munkálatoktól, a legnagyobb és legkomplexebb építkezésekig minden téren egyedi termékekkel, innovatív szolgáltatásokkal és átfogó építőipari megoldásokkal szolgáljon. Elkötelezett az iránt, hogy fenntartható megoldásokkal segítse a jobb épületek, infrastruktúrák létrehozását és hozzájáruljon a magasabb életminőséghez, így a Csoport a legjobb pozícióban van ahhoz, hogy megfeleljen a növekvő urbanizáció kihívásainak.
További információ elérhető: www.lafargeholcim.com
 
LAFARGE CEMENT MAGYARORSZÁG Kft.
A LAFARGE 2011 júliusában kezdte meg tevékenységét Magyarországon és az építőipar számára az egyik meghatározó cementgyártójává vált egyedi megoldásaival. A cég érdekeltségi körébe egy cementgyár tartozik Királyegyházán, amely 130 főt foglalkoztat. A LAFARGE Cement Magyarország Kft. célja partnerei és végfelhasználó igényeinek teljes körű kiszolgálása innovatív, kitűnő minőségű cementtermékekkel – mind ömlesztett, mind zsákos formában. A hatékony és fenntartható ipari folyamatok kialakítása során a vállalat kiemelt figyelmet fordít a környezet védelmére, a természeti erőforrások megőrzésére és a helyi közösségekkel való együttműködésre is. Példamutató szemléletéért 2013-ban CSR Hungary díjban részesült, 2014-ben pedig a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Környezetvédelmi díját érdemelte ki.
További információ elérhető a www.lafarge.hu oldalon.
 
Kapcsolódó dokumentumok