A LAFARGE készen áll a mennyiségi és minőségi kihívásokra is KSH-adatok tanúsága szerint az építőipari termelés 2015-ben 3%-kal bővült tavalyelőtthöz képest. Az eredmények hétköznapokban érezhető hatásairól és az idei évre vonatkozó várakozásokról Hoffmann Tamással, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

Milyen szezont zárt a hazai építőipar, hogyan tudott kapcsolódni ehhez a LafargeHolcim Csoport tagjaként a Királyegyházi Cementgyár?

– Azt mondhatjuk, hogy a 2015-ös év legalább olyan jó volt, mint az azt megelőző, bár még mindig nagyon messze vagyunk a válság előtti évek szintjétől. Érdekes módon az év első felét éreztük erősebbnek, ami valószínűleg a kedvező időjárásnak és a kifutó európai uniós projektek lendületének volt köszönhető. Jelentkeztek a pozitív építőipari hatások is, amelyekhez a Királyegyházi Cementgyár az elérhető legjobb technológiával tudja biztosítani az elemi építőanyagot: a kiváló minőségű, világosszürke cementet.

– A „tanulóévek” után tavaly hogyan teljesített Európa egyik legmodernebb cementgyára?

– Szinte hihetetlen, hogy idén ünnepeljük fennállásunk ötödik évfordulóját és közösen hűséges partnereinkkel együtt kezdjük meg a hatodik építőipari szezont. Ahogy minden eddigi évben, úgy tavaly is tudtuk teljesíteni a kitűzött céljainkat az Egészségés Munkavédelem, a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősségvállalás és nem utolsósorban az üzleti célok terén. Komoly infrastrukturális beruházásokhoz tudtunk szállítani, például a szegedi ELI lézerközponthoz, vagy az iparág számára hatalmas sikert jelentő, beton felületű M0-s körgyűrű bővítéséhez.

Sikerrel vezettünk be egy hatékony értékesítéstámogatási rendszert, amely szoros és interaktív kapcsolatot tesz lehetővé ügyfeleinkkel. Ennek is köszönhetően naprakészen ismerjük igényeiket, elvárásaikat, és fontos visszajelzéseket kapunk, melyek alapján folyamatosan tudjuk növelni szolgáltatásaink színvonalát.

Az így megszerzett információk alapján nagyot léptünk előre a logisztikai szolgáltatások terén is. Mindezek mellett a 2015. év fontos mérföldkő volt a gyár életében, hisz a LAFARGE és a Holcim egyesülésének eredményeként a világ egyik legnagyobb építőipari cégének lettünk a magyarországi képviselői. Ennek a páratlan lehetőségnek partnereinkkel együtt csak a nyertesei lehetünk.

– A prognózisok az építőipari ágazat fellendülését várják, mit hozhat ez a cég életébe?

– Reméljük, még több munkát.

Európai szintű probléma a cementgyárak jelenlegi alacsony mértékű kapacitáskihasználtsága, amely Magyarországon kiemelt problémaként jelentkezik. Az általunk is szorgalmazott gazdaságélénkítő kormányzati projektek (például a csok) reméljük, hogy pozitív hatással lesznek erre a korántsem kielégítő helyzetre és a lakásépítési szektorban több ingatlan építését teszik lehetővé alkalmazva azt a tudásbázist, amivel rendelkezünk. Összességében elmondható, hogy készen állunk a jövő kihívásaira mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben.
 
– A várható fellendülés kapcsán csak a volumen növelésében, vagy a termékszerkezet rugalmassá tételében is gondolkodik a gyár?

– Az egyedi ügyféligényeket is figyelembe véve a szolgáltatásaink köre és minősége fontos elemei a piaci jelenlétünknek.

A tavaly bekövetkezett összeolvadás hozadékaként idén új vállalatirányítási rendszert vezetünk be, amely már rövid távon is előnyöket hozhat a napi pénzügyi, logisztikai folyamatok terén. A termékportfóliót és az egyedi megoldásainkat évről évre a piaci igényekhez próbáljuk igazítani úgy, hogy azok a mai kor fenntarthatósági követelményeinek is megfeleljenek.

Ennek egyik ékes bizonyítéka a tavaly népszerűvé váló szulfátálló cementünk, amely több speciális igénybevételre tervezett referenciaprojektben is sikerrel helyt állt.

– Milyen újdonságokkal lephetik meg idén a bővülő piacot?

– Tapasztalataink szerint a felhasználók egyre igényesebbek a zsákos cementek felhasználása során. A piac elmozdulását követve idén új termékkel nyitunk a prémium zsákos szegmensben. A vertikális cementmalmokban igen finomra őrölt CEM II/A-S 42,5 R

– Szürke Rapid elnevezésű – termékünk már a gyár indulásakor gyors szilárdulási ütemével és a visszajelzések alapján alacsonyabb vízfelhasználási lehetőségével bizonyított. Az eddig ömlesztett formában forgalmazott cementtípust most egy olyan piaci szegmensben próbálhatják ki az érdeklődők, ahol fontos a nagyon rövid időn belül elérhető magas szilárdságú, jól bedolgozható, szép felületű, világos beton. Bízom benne, hogy a tavaszi napsütés a ház körüli felújításoknál is kedvet csinál a beton, mint esztétikus, tartós, és formálható anyag alkalmazásához.

 

Kapcsolódó dokumentumok