Az egészségért és a gyerekekért futottak
Dunántúli Napló, 2016.10.26.
2016.
október
26.
Sporteszközökre költötték a jótékonysági futás bevételét, ünnepélyes átadó november 7-én
Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai, valamint a LAFARGE Cement Magyarország Kft. közösen szervezték meg a második Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági futóversenyt szeptember 16-án.
A kezdeményezés tavaly indult útjára, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a környező lakosság figyelmét az egészséges életmód, valamint a mozgás fontosságára.
Közel 340 részvevővel startolt el két távon a II. Együtt Gyermekeinkért Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági futóverseny a Királyegyházi Cementgyár parkolójából. A futóversenyen 3 és 11 kilométeres távokon mérhették össze gyorsaságukat a nevezők, a két mezőnyben kicsik és nagyok egyaránt indultak. – A futóverseny remek közösségi program és egyben lehetőség arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen tapasztalják meg a mozgás élményét.
Az eseménynek hála, további lehetőség, hogy a befolyt nevezési díjakból a környező iskolák sportszervásárlását támogassuk – mondta Grím Ferenc, Királyegyháza polgármestere.
– Nagy örömmel tölt el, hogy a tavalyi siker után, reményekkel telve idén is sikerült megszerveznünk ezt a jótékonysági versenyt, és ezúttal is szép számmal érkeztek futóink. Bízom benne, hogy a jövőre nézve még többen jönnek majd el mozogni, ezáltal pedig a jótékonysági tevékenység is nagyobb méreteket ölthet – tette hozzá Koltai Péter, Szentlőrinc polgármestere.
– Kiemelten fontosnak tartjuk a helyi közösségek támogatását, ezért nagyon örültünk a kezdeményezésnek.
Az önkormányzatokkal közösen úgy gondoljuk, hogy nagyon jó lehetőség, hisz egyszerre hívhatjuk fel a figyelmet a mozgás fontosságára, és támogathatjuk, hogy a gyerekek már az általános iskolában megszeressék a sportot.
A futóverseny lebonyolítását a helyi polgárőrségek, önkéntes tűzoltók mellett a Királyegyházi Cementgyár önkéntes munkatársai is segítették – mondta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. marketing- és kommunikációs vezetője.
Az összegyűlt támogatásból vásárolt ajándékokat – tollaskészlet, hajítólabdák, gumilabdák – november 7-én vehetik át az iskolák.
