Számos együttműködés és támogatás érkezett a Maffia csoport idei „ÜSTökösök” akciósorozatához, amelynek célja, hogy „körbefőzik” a várost.

Pécs 12 különböző pontján, havonta egy szombati napon, a helyi civil szerveződésekkel együttműködve, adomány alapanyagokból, önkéntes segítők bevonásával alkalmanként 80-100 adag meleg ételt főztek meg, amit szintén önkéntes bicajos segítők két keréken szállítottak ki a nehéz helyzetben élő gyerekes családoknak, magányosan élő idős embereknek.

Ezeket a közösségi főzéseket több alkalommal fűszerezték közösségi programokkal (kézműves játszóház, kulturális program), és minden esetben törekedtek a családok, civil és öntevékeny csoportok, közösségek megszólítására, valamint bevonására is. Ennek hatására az akciók új típusú, széleskörű együttműködéseket generált, melyek hosszabb távon komoly és folyamatos elköteleződéseket, valós társadalmi felelősségvállalást jelentett nemcsak a kis csoportnak, hanem az akciókat támogató helyi vállalkozásoknak és magánszemélyeknek is.

A jövő évben még szervezettebb akciókkal készül a csoport

A terv egy központi hely kialakítása, így a Szabadkikötőben minden hónap második szombatján főzni fognak. A főzések alkalmával a családokat is mozgósítják, így számukra ezeken a szombati napokon kulturális programokat is szerveznek. Az akciók lebonyolításához már előzetesen is sok segítői ígéret érkezett nem csak magánemberektől, hanem cégektől is, így a kézműves játszóházak lebonyolításában a Lafarge dolgozói segítenek. Valamint több helyi előadóművész is jelezte támogató szándékát.

Idei záró főzés: december 3-án, a PTE Közgazdaságtudományi Kar udvarán valósul meg, amire a tavalyi évhez hasonlóan Mikulás csomagokkal is készülnek.

 

Eredeti forrás: https://www.pecsma.hu/hirzona/akcioban-a-maffia/