A hétvégén falunap
Dunántúli Napló, 2016.06.21.
2016.
június
21.
Főzőverseny, lovastalálkozó, ingyenes gyermekprogramok
Szombaton, június 25-én rendezik meg az immár hagyományos falunapot, amely egyben a gyermeknap, illetve a lovasok találkozója is.
Budai Zsolt polgármester elmondta, komoly hagyományai vannak a falunapnak, amely elsősorban a gyermekek, illetve a bükkösdi lakosok kikapcsolódását, közös szórakozását, találkozását szolgálja.
– Idén is megrendezzük a hagyományos és elmaradhatatlant főzőversenyt, amelyen családok, baráti társaságok, cégek, civil szervezetek alkotnak egy-egy csapatot, megvendégelik a szomszédokat, az ismerősöket, és a visszalátogató bükkösdieket. Az egész rendezvény olyan, mint egy nagy, közös, jó hangulatú majális. A főzéshez szükséges alapanyagokat idén is az önkormányzat biztosítja a csapatoknak.
– Ezen a napon tartják a gyermeknapot is?
– Igen, az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy öszszevontuk a rendezvényeket, és ebből az alkalomból tartjuk a gyermeknapot is. Mivel már véget ért a tanév, és elkezdődött a vakáció, ezért a gyerekek is vidámabban, önfeledten szórakozhatnak, és élvezhetik a programokat. Ezen a napon minden játékot ingyenesen haszálhatnak, lesz óriás légvár, ugrálómedence, babalégvár, játszósarok, mese körhinta, láncos körhinta, arcfestés, ajándék lufi és hot-dog, köszönhetően a támogatóknak. Ezekkel a különleges programokkal is igyekszünk támogatni a községben élő és dolgozó családokat.
– Idén sem maradhatnak ki a lovas számok a programból. Milyen meglepetéssel készülnek ebből az alkalomból?
– Természetesen a látványos lovasprogram, a Lótifuti baráti lovastalálkozó is a falunap a része, idén is a western stílus lesz a jellemző. A látványos bólyás akadályversenyt és a gyorsasági versenyt az akadálypályán rendezzük meg, így nemcsak az indulást és a befutót követhetik nyomon a vendégek, mint a távlovaglásban, hanem a verseny minden részletét. Lesz egy különleges szám is, amelyre bárki benevezhet. A kérdés, hogy ki tudja majd legtovább megülni a rodeobikát.
– Milyen programok lesznek?
– Egész nap lesz a vásár, nemzetiségi ételek kóstolója, Buday pálinka kóstolása, és a helyben gyártott térkövek bemutatója. A sportversenyeket, a főzést, a rendőrségi és tűzoltóbemutatókat követően délután a színpadé a főszerep. A műsorban elsősorban helyi amatőr együttesek és a helyi gyerekek lépnek fel, illetve a meghívott vendégek, a Tesók együttes, a Desperadó, az L.L. Junior és a Radiátor Band szórakoztatják az érdeklődőket.
– Az előbb említette a támogatókat.
– Az önkormányzat mellett idén is a támogatók hozzájárulásának köszönhetjük a falunap megszervezését, amelyben több között a Bükkösd Jövőjéért Alapítvány, a Bükkösd Holnapjáért Egyesület, a Lafarge Cement Magyarország Kft., a Nyugat-mecseki Társadalmi információs és Területfejlesztési Önkormányzati Társulás, az RHK Kft., az Ökopark Bükkösd és a Mecsekérc Zrt. vett részt. Nekik köszönhetően találkozunk június 25-én, szombaton reggel a sportpályán.

Programok
8:00–12:00 Főzőverseny
10:00–11:00 Alakformáló tréning hölgyek számára a sport-csarnokban
10:00–12:00 Gyerekfoci
10:30 Rendőrségi bemutató
11:00 Tűzoltó-bemutató
11:30–13:00 Ebéd
12:30 Főzőverseny eredményhirdetés
12:30 Megnyitó
13:00 Esthajnal Nyugdíjas Klub előadása
13:30 Bükkösdi Általános Iskola műsora
14:00 Esthajnal Nyugdíjas Klub táncos fellépése
14: 30 Erősember-bemutató
Rendőrkutya-bemutató
15:30 Tesók együttes
16:30 Desperado
17:30 L.L. Junior
21:00 Bál: Radiátor Band (700 Ft a belépő)
Ingyenes Gyereknapi
Programok:
10:00 - 18:00 Óriás légvár, ugrálómedence, babalégvár (0–3 éves korig), játszósarok (animátorral), mese
körhinta, láncos körhinta, héliumos lufiosztás, arcfestés, hotdog-osztás a gyerekeknek
11:00–13:00 Sétakocsikázás a faluban, pónilovaglás Lóti-futi baráti lovas találkozó és lovas játékok:
9:00–12:00 Bólyás akadályverseny
14:00–16:00 Gyorsasági verseny (hordókerülés)
16:30 Meglepetés versenyszám