A múlt évi szigetmonostori Beton Szimpózium sikere elővetítette, hogy idén is folytassák a munkát, így július 17-31. között ismét betekintést nyerhetnek az alkotás folyamatába a Pest megyei településen.

A második Monostori Művésztelep célja, hogy hagyományt teremtsen, és olyan alkotóműhelyt hozzon létre a település Önkormányzata, a Faluház, a helyi civil szervezetek és támogatók segítségével, mely által maradandó értékeket teremtenek. A LAFARGE idén újra, közel egy tonnányi beton alapanyaggal támogatja a művészeket.

Szobrászok, festőművészek, keramikusok alkotásai vegyesen szerepelnek majd. Ez alkalommal, hagyományteremtő szándékkal, egy művészeti egyetemen hallgató diák is lehetőséget kap majd, ezzel is segítve a pályáját és annak elindulását. Idén a Pécsi Tudományegyetem egyik negyedéves szobrász hallgatója, Némedy Gergely csatlakozik a kiállításhoz Lengyel Péter Dla szobrászművész delegálásával.

Vendégek lesznek továbbá Batykó Róbert, Nagy Zsófia Magdolna, Oláh Orsolya, Sipos Eszter, Tollas Erik festőművészek, Csurgai Ferenc, Horváth Csaba Árpád, Szalay Péter, Varga Tibor, Veres Balázs szobrászművészek, Váróbíró Kinga Evelin keramikus, Mátrai Erik képzőművész.

A Beton Arcai 4.0 kiállításon tekinthetik meg az alkotásokat Pécsen. A megnyitóra 2017. szeptember 8-án 19:00-kor kerül sor.