A Dél-Dunántúl legnépszerűbb műszaki kiállításának idén is a Pécsi Expo Center adott helyet. Az esemény célja, hogy a hallgatók és az érdeklődők számára elérhetővé tegyék az építőipari, informatikai, gépészeti, villamos és környezetvédelmi újdonságokat. A program két napja alatt 100 kiállítót látogathattak meg és 80 előadáson vehettek részt az ide látogatók.

Az építőipari szakmai előadások keretein belül Zadravecz Zsófia Marketing kommunikációs vezető a fenntartható építészeti projektek jelentősségéről beszélt, felhívva a figyelmet a LafargeHolcim Awards fenntartható építészeti pályázat nyújtotta lehetőségekre, illetve a LAFARGE Cement Magyarország Kft., a Leier Hungária Kft. és a PTE MIK közreműködésében kiírt buszmegálló tervezési pályázatra.

„A rendezvény egyik fő célja volt, hogy a LAFARGE-ot, mint munkáltatói márkát erősítsük, népszerűsítsük. Szeretnénk, ha a fiatalok egyértelműen potenciális munkahelyként gondolnának ránk, mint a világ egyik vezető építőipari gyártójára, ahol modern és biztonságos munkakörnyezetben dolgozhatnak a megbecsült munkavállalók.” -mondta el Fenyvesi Eszter HR vezető.