Pécsi sikerrel zárult az idei Solar Decathlon verseny
Több díjjal is elismerték a PTE MIK hallgatóinak energiahatékony megoldásait az idei Solar Decathlon versenyen.
A Solar Decathlon a világ egyik jelentős nemzetközi építőipari innovációs versenye, amelyen a PTE MIK csapata a Miskolci és az algír Blidai Saad Dahlad Egyetemmel karöltve vett részt. A versenyző csapatok két hét alatt építettek fel egy minden szempontból energiatudatos mintaházparkot Szentendrén. A pécsi egyetemisták csapatát a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ezúttal betonelemekkel támogatta, amiket szolárházuk megvalósításához tudtak felhasználni.
A „Magyar Fészek+” projektet – „A természet nem egy hely, amit meglátogathatunk, hanem az otthonunk” mottó vezérelte. A hallgatók a ház megalkotásánál nem csak egyszerűen környezetbarát megoldásokra törekedtek, hanem arra is, hogy mintaházuk a természeti környezettel összefonódva is különlegessé váljon. Ezt az elképzelést a fiatal építészeknek maximálisan sikerült megvalósítaniuk a belső élettér kiterjesztett kerti valóságával, az előtetőre ültetett zöldtetővel és a belső átrium udvarba csempészett élő növényzettel. A PTE MIK hallgatói fenntartható építészeti megoldásokkal közelítették meg a témát, amely lehetőséget kínált nekik arra is, hogy újragondoljanak egy olyan öröklött építészeti környezetet, mint például a 60-as évek „Kádár-kocka” házai.
Az ÉVOSz (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) a magyarok páratlan érzékenységgel megalkotott mintaházát, „A Magyar Fészek+” projektet különdíjjal jutalmazta. A díjeső azonban ezzel nem ért véget, építészeti kategóriában 2. helyezést, energiahatékonyság kategóriában pedig 3. helyezést értek el, plusz bezsebelhették a nemzetközi megmérettetés Közösség és Fair Play díját is.
A LAFARGE Cement Magyarország Kft. nevében szeretettel gratulálunk a csapat minden tagjának, hiszen megmutatták, hogy közös erővel, innovatív gondolkodásmóddal remek dolgok születhetnek.
A mintaházak versenye ugyan véget ért, azonban a szentendrei „szoláris falu” egészen szeptember 29-ig fogadja az érdeklődőket.
Forrás és további információ: http://univpecs.com és http://www.sde2019.hu