Önkéntes programok júniusban
A Királyegyházi Cementgyár munkatársai számos önkéntes feladatot vállaltak az elmúlt hónapokban is.
Az elmúlt hónapban a Királyegyházi Cementgyár munkatársai közreműködésével megvalósult önkéntes programok között szerepelt több környező település falunapja, kórházi falfestés, úszóverseny és gyereknap is.
Júniusban több, a helyi közösségek életében fontos eseményen működtek közre a LAFARGE önkéntes munkatársai. Június 13-án a Tarcsapusztai Falunapon biztosítottak kézműves foglalkozást a gyerekeknek, június 20-án pedig a Királyegyházi Falunapon, valamint a Bükkösdi Falunap előkészítésében vettek részt.
A június 20-i önkéntes program alkalmával vidám figurákat festettek a pécsi Nyár utcai Gyermekklinika kórtermeiben. „Nagyszerű kezdeményezésnek tartom a kórházi falfestést, melyre idén is ismert mesék állatfiguráival készültünk. Remélem a kis betegeknek is legalább akkora örömet szerzünk vele, mint amekkora számunkra a festés élménye volt.” – mondta el Láng Péter, Értékesítési és disztribúciós asszisztens.
A LAFARGE önkéntesei június 7-én a Szigetvári Buborék Úszóiskola gyerekeknek rendezett úszóversenyén segédkeztek, ahol két korosztály, külön mezőnyben mérte össze tehetségét. „Örömmel vettünk részt a rendezvényen, úgy gondolom nagyon jól sikerült, hisz a gyerekek és a közönség is nagyon lelkesek voltak. Remek díjakat nyertek és mindenki elégedett volt.” - mondta el Farkas Szilárd, Forgalmi Szolgálattevő.
A május 29-én tartott Királyegyházi Gyereknap vetélkedőjén segítették a gyerekeket a különböző állomások feladatainak végrehajtásában. „Királyegyháza gyönyörű település, a gyerekek nagyon aranyosak, a pedagógusok pedig segítőkészek voltak, így nagyon szép és vidám napot tölthettünk el együtt.” - mondta el Horváth Ottó, Gépkezelő.
A LAFARGE önkéntes programjának célja, hogy az átmeneti pozitív hatások helyett a helyi kezdeményezések ösztönzőjeként a közösség fenntartható, folyamatosan megvalósuló önkéntes tevékenységét is létrehozza, vagy ha már létezik, erőteljesen támogassa. Augusztus 7-8-án újabb kórházi fal festését kezdeményeztük, valamint szeptember első hetében Szentlőrinc és Királyegyháza települések iskoláinál, a gyalogos átkelőknél fogjuk segíteni a gyerekek biztonságos közlekedését. A csatlakozni vágyók Keszthelyi Eszternél jelezhetik részvételi szándékukat.