Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Betonkenu Kupát a Mapei szervezésében, Budapesten a Lágymányosi-öbölben. A verseny 2016. június 23-án és 24-én zajlott, amelyen a LafargeHolcim által támogatott, győri Széchenyi István Egyetem hallgatói megvédték tavaly megszerzett bajnoki címüket.

Az immáron hagyományosnak számító betonkenu és sárkányhajós futamok mellett idén több újdonság is volt a verseny kihívásai között, úgy mint betonhídépítés, betonfürdőruha, valamint a futball EB tiszteletére, egy úszó beton focilabda elkészítése is. A győri Széchenyi István Egyetem mérnökhallgatói az idei versenyre új tervezésű hajójukon kívül számos egyéb „betonsággal” készültek, a csapat érdeme például a világ első beton wakeboard deszkája. Első helyezést szerzett tehát a győri Széchenyi István Egyetem Szenavis-P csapata, második helyen a Debreceni Egyetem, harmadik helyen pedig a BME Navis Caemanticia csapata végzett.
Ezúton is gratulálunk az V. Magyar Mapei Betonkenu Kupa összes résztvevőjének!
 
Forrás: kisalfold.hu