Május 30­án a Bükkösdi horgásztónál tartották a Királyegyházi Cementgyár Egészség­ és Munkavédelmi Hónapjához kapcsolódó Sportnapot. Az eseményen gyermeknap alkalmából a szervezők vendégül látták a Máltai Szeretetszolgálat pécsi, hátrányos helyzetű gyerekekből álló csoportját. A 30 fiatal valamint a saját dolgozók gyermekei együtt, játékos sport és ügyességi vetélkedőkön vehettek részt, és számos nyereménnyel, ajándékkal gazdagodtak.

A szabadidős és egyben közösségépítő programok koordinálásában a Királyegyházi Cementgyár dolgozói vállaltak önkéntes szerepet. Az akadálypályáknál, valamint a vetélkedők állomásain segítették a gyerekeket és aktívan részt vettek a Sportnap lebonyolításában.

Sportnap

A Királyegyházán is útjára induló programban a szervezők minden munkavállalót azzal ösztönöznek a részvételre, hogy biztosítják az önkéntes órák munkaidőkeret terhére történő elszámolásának lehetőségét. A LAFARGE önkéntes programjának célja, hogy az átmeneti pozitív hatások helyett a helyi kezdeményezések ösztönzőjeként a közösség fenntartható, folyamatosan megvalósuló önkéntes tevékenységét is létrehozza, vagy ha már létezik, erőteljesen támogassa.