A LAFARGE idén is meghirdeti a Közösségi Érték Program pályázatát. A pályázat 2018 óta nyújt egyedülálló lehetőséget a helyi közösségek életkörülményeit, a helybéli lakosság összetartozását, együttműködését erősítő programok megvalósítására.

Jelentkezni 2022. május 27-ig lehet a 2022-es év második felében megvalósuló projektekkel.

 

Közösségeket és társadalmakat kapcsolunk össze szerte a világon. Ezt bizonyítja az a számtalan helyi közösségi kezdeményezés is, amelyek a LAFARGE Közösségi Érték Program keretében megvalósulhattak:

  • közel 100 támogatott projekt 15 érintett településen
  • összesen közel 30 millió forint értékű hozzájárulás

Egy mindenki számára működő világot építünk. Mert az emberiség és a bolygó jövőjét építjük!

 

MI A PÁLYÁZAT CÉLJA?

Fenntartható, fejlesztő célú közösségi, helyi közösségek igényeire alapuló, a településen élők összetartozását, együttműködését erősítő programok támogatása az alábbi területek egyikén:

  • oktatás, képességfejlesztés,
  • egészségmegőrzés,
  • környezetvédelem, klímavédelem,
  • helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztése,
  • egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések.

 

KIK PÁLYÁZHATNAK?

A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, közalapítványok, szövetségek) és szociális szövetkezetek jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek. Jelentkezhetnek továbbá nonprofit KKV-k is. A pályázaton részt vehetnek szervezetek konzorciumai is.
További feltétel, hogy a pályázó szervezet bejegyzett székhelye és az általuk tervezett projekt megvalósítási helyszíne is a Királyegyházi Cementgyár és a Bükkösdi Kőbánya közvetlen vonzáskörzetében van. (A pontos település lista a Pályázati felhívásban található, ez ITT érhető el.)

HA ÖN IS EGY CIVIL SZERVEZET TAGJA, VEZETŐJE,
S HOSSZÚ TÁVÚ KÖZÖSSÉGI CÉLOKAT TŰZÖTT KI,
CSAK BIZTATNI TUDJUK: PÁLYÁZZON!

 

MENNYI TÁMOGATÁS ÉRHETŐ EL?

A rendelkezésre álló 4.000.000 forintos keretből egy-egy projekttel elnyerhető összeg legfeljebb 500.000 forint.

 

MI A HATÁRIDŐ?

Pályázatot 2022. május 27., péntek 17-ig az online pályázati adatlapot kitöltve – a kihirdetésben szereplő jogi formáknak megfelelve és a szükséges mellékletek csatolásával – lehet benyújtani.

A projektek megvalósítási időszaka: 2022. július 1. és 2022. december 15. között.

(A döntésről a szervezetek kiértesítése 2022. július 8-ig várható.) Az értékelés során előnyben részesülnek a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távon fennmaradó hatású tevékenységek.
A projektek befejezését követően egy online beszámolót szükséges kitölteni az elszámoláshoz. A beszámolókat a projekt megvalósítását követő 30 napon belül kell kitölteni, de legkésőbb 2022. december 15-ig.

 

HA VAN MÉG KÉRDÉSEM, HOL ÉRDEKLŐDHETEK?

Vida Vivien (Effekteam Egyesület)
E-mail: lafargetamogatas@effekteam.hu
Telefon: +36 (70) 726-1198

MÉG MA RAGADJA MEG A LEHETŐSÉGET, ÉS VALÓSÍTSA MEG
KÖZÖSSÉGI PROGRAMJÁT, HISZEN A HOLNAP NINCS MEGÍRVA,
A JÖVŐ VELÜNK ÉPÜL.

 


ONLINE PÁLYÁZATI ADATLAP

 

 

 

 

 

Kapcsolódó dokumentumok