Egy 21 tagból álló független bizottság döntése alapján idén a LafargeHolcim Csoport magyarországi tagja, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. is kiemelkedő szakmai elismerésben, Business Superbrands Díjban részesült.

A döntést az üzleti és marketing szféra szakértőiből álló zsűri hozta meg, akik a kiválasztás során figyelembe vették az adott vállalat különböző gazdasági mutatóit, többek között a vállalat tradícióját, piaci szereplését, a márka reputációját, a vállalat goodwilljét, etikai megítélését, közismertségét, tudatos újításait, márkastratégiáját és márkaépítési gyakorlatát.

E magas követelményrendszernek felelt meg a LAFARGE Cement Magyarország Kft. is, így a számos korábbi elismerés és díj mellett, most újabb fontos szakmai visszajelzéssel gazdagodott. A Business Superbrands díj egy kiemelkedően pozitív és motiváló elismerés, amely pályázat nélkül, kizárólag szakmai szempontú kiválasztás alapján nyerhető el.


 
Zadravecz Zsófia, a vállalat Értékesítési és marketing igazgatója a legrangosabb márkák vezető menedzserei között vehette át november 12-én, Budapesten a védjegy viselőinek járó díjat.

Büszkék vagyunk rá, hogy ebben az elismerésben részesülhettünk, hiszen azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk a munkánk során. A Business Superbrands Díj vállalati szinten is növeli cégünk jó hírét.

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. minden dolgozójának köszönjük!