Betonkenu verseny Budapesten
Idén is megrendezték a betonból öntött kenuk versenyét a Dunán, ahol a LAFARGE olimpiai bajnokkal megerősített sárkányhajó csapata 5. helyezést ért el.
Idén hatodik alkalommal szervezték meg a MAPEI Betonkenu Kupát Budapesten. Június 23-án 15 csapat, köztük a pécsi, a győri, debreceni, kolozsvári és a prágai egyetem hallgatói, valamint építőanyag ipari cégek versenyeztek a dunai Lágymányosi öbölben.
„A betonkenu kupa mára igazi közösségi esemény, ahol az építőanyag ipar meghatározó szereplői és a leendő építőmérnökök, építészek mérhetik össze tudásukat. A LAFARGE örömmel vesz részt ennek a sok szempontból is generációs szakmai találkozónak a támogatásában.” – mondta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Marketing kommunikációs vezetője, a kupa zsűritagja.
A VI. MAPEI Betonkenu Kupán nemcsak a távok és azok időeredményei, hanem a betonkenu minősége, súlya, és a résztvevők verseny köré szervezett csapataktivitása is mérvadó volt. A már hagyománnyá vált júniusi találkozón főszerepet kaptak a betonból készült hidak is: töréspróba alapján kerül ki a legnagyobb teherbírású modell, amelynek eredménye részét képezi az összesített helyezésnek.
A magyar betonkenu bajnokság szakmai programja mellett népszerű volt a sárkányhajó verseny is, ahol a LAFARGE csapata a Cefet Remek Hajósok evezőseivel azonos idővel került a „B” döntőbe, ahol őket megelőzve végül 13 csapatból az 5. helyet szerezte meg.
A VI. MAPEI Betonkenu Kupa eredményei:
1. helyezett: Pécsi Tudományegyetem
2. helyezett: Debreceni Egyetem GSV-DEMKenu
3. helyezett: Széchenyi István Egyetem SZEnavis
4-5. helyezett: BME/Navis Caementicia
4-5. helyezett: Kolozsvári Egyetem/ASCUT KOLOSVAR
6. helyezett: Mapei
7. helyezett: BME/Építészek
8. helyezett: Frissbeton/Betoncápák
9. helyezett: SZEBETOn
10. helyezett: CzechTech.Un. Prague Blue Lions
11. helyezett: BME/KENUTRAVA
12. helyezett: CRH/Cefet Remek Hajósok
13. helyezett: Readymix
Olimpiai bajnok erősítette a LAFARGE sárkányhajó csapatát
Horváth Csaba olimpiai, tizenegyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok kenus erősítette a LAFARGE 5. helyezett sárkányhajó csapatát a VI. MAPEI Betonkenu Kupán. Az egykor leginkább Kolonics Györggyel aranyérmeket lapátoló kenus évek óta népszerű résztvevője, sportszakmai zsűritagja a betonkenu kupának.
„Ez a nem megszokott kupa, nem önmagában a versenyzésről szól: a tervezéstől a vízre tételig számos kihívással küzdenek meg a nevezők. Jó látni, hogy a korai versenyhajó típusok ma már kiönthetők, és hajózhatók. És ami talán a legfontosabb: a résztvevők a felkészülés és az esemény alatt megélhetik a természetközeliséget, ami ennek a sportnak különös szépséget ad.” - mondta a versenyen Horváth Csaba olimpikon.
Külföldön is helyt állt a LAFARGE cementből készült betonkenu
A győri Széchenyi Egyetem, a SZEnavis csapata, első magyar résztvevőként indult a Kölnben kétévente megrendezett Német Betonkenu Regattán. A frühlingsee-i versenypályán június 9-11. szervezett eseményen 10 ország 51 egyeteme, összesen 74 hajó, 120 csapattal vett részt.
A SZEnavis csapata tagjaként férfi evező számban 72 párosból 11. helyen végzett a Baranyai Gusztáv és Király Dániel építőmérnök hallgatókból álló páros.„Régi szerelemünk a betonkenu készítés, amely nem csak műszaki kihívás, de kiváló közösségi élmény is. Különösen büszke vagyok a kiváló eredményünkre.” - mondta az eseményről Pollak András, a kétszeres magyar bajnok SZEnavis csapat vezetője.
A jó helyezést elérő győri kenu 5,1 m hosszú, 81,3 kg súlyú, 5mm falvastagságú, az előírásoknak megfelelő kivehető légrekeszekkel, LAFARGE FEKETE (CEM I 42,5 N) cementből készült.