2015. szeptember 30-án a budapesti Bakelit Multi Art Centerben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első Beton Fesztivált. A fesztivál célja volt, hogy nemcsak elméletben, de workshopokon keresztül a gyakorlatban való hasznosítást bemutatva ismertesse meg a betont, mint alapanyagot a szakmabeliekkel és mindazokkal, akik érdeklődnek az építészet vagy a betondizájn iránt.


beton.hu, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton) valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) és tagvállalataiknak támogatásával létrejött rendezvényen közel 150-en vettek részt, köztük szakmabeliek és a szakma iránt érdeklődő diákok. A fesztivál programját színesítette számos előadás, egy a beton kreatív felhasználásával foglalkozó egész napos konferencia, a Szövetség ’39 által szervezett workshop, díjátadók több kategóriában és egy beton design kiállítás is. 

A program keretében kihirdették a szakmai zsűri által véleményezett beton építészeti és diák munka pályázatok nyerteseit, a díjak átadására a MABESZ és a CeMBeton elnökeinek közreműködésével került sor. A fesztivál keretében rendezett kiállításon bemutatott design tárgyakat és fotókat közönségszavazással bírálták el. 

 

 

Beton Fesztivál

A Beton Fesztivál galéria, kattintson a képre